Születésnaposak vagyunk!

Születésnaposak vagyunk!

Szinte hihetetlen, de már öt év telt el az indulás óta. Öt évesek lettünk, és ahogyan e néhány év egy kisgyermek életében is látványos fejlődést eredményez, úgy nálunk is sok minden történt.
Álpap Solymáron

Álpap Solymáron

Egy település helytörténetének dokumentumai sokfajta eseményről tudósíthatnak: hírt adhatnak akár ünnepélyes, akár tragikus történésekről, de olyan hétköznapi esetekről is, amik a maguk idején csak az érintettek számára bírtak jelentőséggel. Az viszont ritkaság, ha egy hivatalos dokumentum kimondottan vicces, mulatságos történetet rögzít és tár az utókor elé...
Új liszt, új kenyér a régi Solymáron

Új liszt, új kenyér a régi Solymáron

A nyár második fele - voltaképpen már egészen Péter-Pál napjától, június 29-től számítva -hagyományosan az aratás, a mezőgazdasági termények betakarításának ideje, az eddigre már kiapadt előző évi készletek feltöltésének időszaka. Manapság ugyan (amikor már a hét minden napján, reggeltől késő estig bármikor vásárolhatunk "friss" pékárukat) egyre nehezebb lehet ezt értelmezni, de ilyenkor tartották az új lisztből sütött első kenyér, az új kenyér ünnepét is (...) Tovább a cikkhez
Elhelyezik Péter atyát

Elhelyezik Péter atyát

"Lapunk szerkesztésének utolsó munkálatai közben kaptuk a hírt, hogy váratlanul Budapestre, a Csepel-Belváros egyházközségének plébániájára helyezték át Kertész Péter solymári kanonok plébánost. A gyors döntés mögött értesüléseink szerint a csepeli egyházközséget vezető lelkész,Harangozó Imre címzetes kanonok hirtelen jött betegsége áll, amely miatt a felettesei nyugdíjazni kényszerültek az idős plébánost."
(tovább a cikkhez...)
Kettős jubileumról emlékeztek meg a solymári májusfaállításon

Kettős jubileumról emlékeztek meg a solymári májusfaállításon

Kettős jubileumról emlékeztek meg április 30-án kora este Solymáron, a Solymári Vállalkozók Egyesülete által megrendezett májusfaállítás keretében: a több órás műsor egy kisebb részlete Taller Mátyás solymári születésű zeneszerzőnek állított emléket. A legendás komponista alkotta - több tucat egyéb zenemű mellett - Solymár nagyközség "félhivatalos" himnuszát; életét a megemlékezést kezdeményező Szépsolymár Alapítvány részéről Pitz Dániel kuratóriumi tag elevenítette fel, .... [folytatáshoz katt]
Nincs már radioaktív hulladék Solymáron

Nincs már radioaktív hulladék Solymáron

A paksi atomerőmű tervezett bővítése kapcsán újra beszédtéma lett a Solymár határában fél évszázaddal ezelőtt működött kísérleti izotóptemető is, amelynek egykori létezéséről ma már
egyre kevesebben tudnak. Rövid kis cikkünkkel az a célunk, hogy rávilágítsunk, mennyire kevés helyen létesítettek ilyen telephelyet Magyarországon, illetve, hogy felidézzük, miből is állt
valójában ez a solymári létesítmény.
Emlékezzünk meg világháborús hőseinkről!

Emlékezzünk meg világháborús hőseinkről!

Idén száz esztendeje annak, hogy kitört az emberiség ismert történelmének egyik legpusztítóbb háborúja, az első világháború. A 15 millió ember életét követelő, négy éven át zajló öldöklés az utókor számára már régóta csak a történelem egy szomorú, inkább feledni kívánt szakasza, pedig most, a száz éves évfordulón talán még éppen felidézhető az áldozatok emlékezete, feleleveníthetők a túlélők által, a családjaikban, odahaza elmesélt emlékek - ha már eddig nem igazán foglalkozott velük senki.
Borsodó - téli estékre ajánlott

Borsodó - téli estékre ajánlott

A borsodó nem egy helyi kuriózum. Közismert és viszonylag közkedvelt régi, már-már nosztalgiagyanús finomság, amivel mostanában ritkán találkozni. Régebben Khádi mama mindig csinált ilyet amikor József napkor a rokonok összejöttek az asztalnál. Volt valami nagyon kellemes, bensőséges hangulata annak, amikor a nagy öregek leültek névnapozni, szülinapozni. ...
Gyümölcsoltó Boldogasszony 303 éves Árpával érő körtefája

Gyümölcsoltó Boldogasszony 303 éves Árpával érő körtefája

A solymári "Hős fa"
Elhunyt a solymári cserkészet egyik alapítója

Elhunyt a solymári cserkészet egyik alapítója

Életének 79. évében elhunyt Nádai Béla fizikus, a solymári és a pilisszentiváni cserkészet egyik alapító atyja. A 2013. július 24-én elhunyt cserkészvezető templomi búcsúztatása augusztus 26-án este, a Városmajorban zajlott, ezt követően cserkész tiszteletadás mellett helyezték végső nyugalomba a pilisszentiváni temetőben.