Betelepülési emlékművet avattak Pilisvörösvárott

Betelepülési emlékművet avattak Pilisvörösvárott

Emlékművet avattak a hétvégén Pilisvörösvárott, az első német telepesek megérkezésének emlékére, a négy alakos bronz szoborcsoportot a város búcsúnapján, augusztus 15-én leplezték le, a templom és a kultúrház között félúton kialakított kis téren. Az eseménynek, melyre a XXIV. Vörösvári Napok keretében került sor, a betelepülés 325 éves évfordulója adta az apropóját.
Példás összefogás a szépség és a születés jegyében

Példás összefogás a szépség és a születés jegyében

Többször hírt adtunk már arról itt a szepsolymar.hu-n, hogy alapítványunk a születés jegyében emlékkövet állít és parkot hoz létre a Zöldfa utca elején lévő önkormányzati területen. Ennek kapcsán többen is kérdezték, hogy mi a helyzet ezzel a projekttel, hiszen az ötlet már 2011-ben is szinte készen állt a megvalósításra. Jöjjön akkor egy gyors helyzetjelentés.
Fesztivál a templom mellett!

Fesztivál a templom mellett!

Annyi fesztivál van körülöttünk, tombol a nyár... Solymáron is eltölthetünk egy kellemes napot, mégpedig a katolikus egyházközség jóvoltából. Az I. Egyházközségi Családi Napról, amelyet a szepsolymar.hu is támogat, bővebben itt olvashat.
Felhívás

Felhívás

Az alábbiakban a solymári Vöröskereszt felhívása olvasható.
«   9 ... 171819202122232425 ... 35   »