Búcsú a nagy mesélőtől

Életének 85. évében elhunyt Solymár József író-újságíró-forgatókönyvíró, a Palócföld népéletének Mikszáth Kálmán után talán legelhivatottabb dokumentarista írója; élete utolsó évtizedében Solymár lakója és a helyi irodalmi életnek - saját egészségi állapotához mérten - aktív szereplője.

Búcsú a nagy mesélőtől


Solymár József a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán született 1929. március 19-én, családja eredetileg a Szolár nevet viselte. Gyermekkora jelentős részét a palócföldi Mátraballán töltötte, ottani évei egész életére meghatározóak voltak. 1948-tól újságíróként dolgozott, de emellett, mint népi író, hatalmas mennyiségű palócföldi néphagyományt és helytörténeti ismeretanyagot dolgozott fel regényeiben, novelláiban és más írásaiban; túlzás nélkül állítható, hogy műveivel beemelte az irodalmi életbe Mátraballát és lakóit. Az 1956 utáni időszakban, rendszerkritikus írásai miatt hosszú időn át nem kaphatott érdemi munkát, húsz évig irodalmi tiltólistán is volt, csak a rendszerváltás után kezdhetett ismét szabadon publikálni. Első húsz aktív évében húsz regénye jelent meg, amit két évtized szilencium követett, majd az 1994 óta eltelt közel két évtizedben újabb mintegy húsz kötetet - főleg ifjúsági regényeket - és temérdek újságcikket jelentetett meg.

 

Élete utolsó éveire Solymárra költözött, ahol még nyolcvanon túl is termékeny írói életet élt: ez idő alatt is több könyvet jelentetett meg, készültek dokumentumfilmjei is, illetve a solymári sajtóéletbe is lelkesen bekapcsolódott, a lakásához kötött életvitelű ifjúsági író módján. Miután megismerkedett a község fontosabb helytörténeti forrásaival, azok tartalmát a meseíró fantáziáján átszűrve, színes és könnyen átélhető cikkekké formálva írta meg újra a községi helytörténet egy-egy érdekes részletét, epizódját, melyek rendszeresen megjelentek a Solymári Magazin oldalain. Különösen példaértékű, hogy teljesen saját kezdeményezésből felkutatott egy olyan (horvátországi) települést is, amely a közös történelmi kapcsolódási pontok figyelembe vételével akár testvérvárosnak is alkalmas lehetne Solymár számára. Mindezek miatt a Solymári Magazin szerkesztősége 2011-ben a település díszpolgárává is jelölte, de akkor nem kapta meg ezt az elismerést.

 

Solymár József - nekünk csak Józsi bácsi - 2013. november 27-én hunyt el, számunkra is teljesen váratlanul; temetési szertartása december 14-én, a mátraballai temetőben zajlott. Sírjánál szerkesztőségünk képviselői is lerótták kegyeletüket a már túl későn megismert nagy mesélő előtt, akinek legjobb történeteit sajnos ezen a világon már nem hallgathatjuk meg...


 

Hozzászólás


Warning: sizeof(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /vhosts/web/arvense/mtomi/www.szepsolymar.hu/uj/inc/blog_mutat.php on line 51
Név:
E-mail:
Ellenörző:: Kérjük, másolja be ebbe a mezőbe a képen látható kódot!
Kérjük, másolja be ebbe a mezőbe a képen látható kódot!
Szöveg: