Székely kopjafa a Templom téren

Községünkben számos, legfőképpen a helyi németséggel illetve vallásossággal összefüggő emlékmű található. Emellett szinte kuriózumnak számít a templom háta mögötti téren állított kopjafa.

Székely kopjafa a Templom téren

Székelyföldi kopjafát állítottak Búcsú vasárnapján a Templom téren, néhány lépésre a Wass Albert-szobortól, illetve a Cédrus Alapítvány által 2000-ben ültetett millenniumi emlékfától, erdélyi testvérközségünk, Csíkpálfalva ajándékaként. A kopjafát az ünnepi nagymise főcelebránsa, dr. Cserháti Ferenc püspök szentelte fel, a két település katolikus és református lelkészeinek közreműködésével, a ceremónián részt vett a Hagyományőrző Asszonykórus, illetve a Cédrus Táncegyüttes és a Bunte Bände Tánccsoport jó néhány tagja is.

Solymár és a három faluból álló, Hargita megyei Csíkpálfalva két éve kötött partnerkapcsolatot egymással, az együttműködési dokumentum aláírására a 2011-es Búcsú megnyitóján került sor. Erre emlékeztetve idén ajándékkal készült a solymári búcsúra a csíki küldöttség: egy kopjafát hoztak magukkal, melynek felállítására - az egyházközségi jóváhagyás megszerzését követően - a Templom tér füves területén került sor. Az avatási ünnepségen, ami közvetlenül a vasárnapi nagymisét követte, dr. Szente Kálmán pár szavas köszöntője után Ferencz Csaba testvérközségi polgármester és dr. Cserháti Ferenc segédpüspök mondott rövid beszédet, a két református lelkész pedig áldást mondott a kopjafára és a jelenlévőkre.

(Részlet Hegedűs András cikkéből, 2013. október) 


 

Hozzászólás


Warning: sizeof(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /vhosts/web/arvense/mtomi/www.szepsolymar.hu/uj/inc/blog_mutat.php on line 51
Név:
E-mail:
Ellenörző:: Kérjük, másolja be ebbe a mezőbe a képen látható kódot!
Kérjük, másolja be ebbe a mezőbe a képen látható kódot!
Szöveg: