Tovább szépül a Disznó-forrás

Egyre szebb lesz és egyre több időtöltési lehetőséget kínál a kiránduló családoknak az a kis pihenőpark, amelynek alapjait 2012-13-ban alakította ki közösen a Solymári Környezetvédők Egyesülete, a Solymári Vállalkozók Egyesülete és a Nagycsaládosok Solymári Egyesülete, a községünk nyugati határszélén található Disznó-forrás mellett. (Tovább a cikkhez) ...

Tovább szépül a Disznó-forrás


... Az itt végzett legutóbbi területrendezési akciónkban többek között nagy területen kiirtottuk a bozótot, előkészítettük a parkot a várható idei rendezvényekre, és megkezdtük egy kis játszótér kiépítését is.

A Terstyánszky út, a Széles utca és a Kemence utca által közrefogott zöldterületen fakadó Disznó-forrás régen Solymár nyugati határszélének kedvelt és fontos víznyerő helye volt, a régi hutweidei gazdálkodók és a pilisszentiváni szántóföldeken dolgozók éppúgy szívesen fogyasztották a vizét, mint később, a XX. század második felének parcellázásai után a környék üdülőtulajdonosai vagy az arra kirándulók. Az 1960-as évektől azonban nagy arányú illegális hulladéklerakás kezdődött meg a forrás vízgyűjtő területén, ami erősen elszennyezte az itteni vizet. A szennyezés mértékére jellemző, hogy bár az 1990-es évek óta tilos (és nagyjából meg is szűnt) az illegális szemetelés ezen a területen, a forrás vize a néhány évvel ezelőtti ellenőrzéskor még mindig nem minősült ihatónak.

A forrás rehabilitálását először 1992 körül kezdték meg az akkor még csak formálódó Solymári Környezetvédők Egyesületének aktivistái, ennek során szakszerűen foglaltatták a forrást, aminek kifolyásához egy malacfejet ábrázoló szobor is került (Terebessy L. Föld szobrászművész alkotása), és a munkában részt vevők rendbe rakták a forrás környékét is. Komolyabb parkosításra azonban akkor még sem mód nem volt, sem idő vagy energia nem jutott, a terület hosszú időre gazdátlan maradt és legfeljebb eseti forrástakarító akciókat sikerült megszervezni, amelyek hatása hosszú távon nem volt érzékelhető.

Néhány évvel ezelőtt aztán Egyesületünket megkereste a Solymári Vállalkozók Egyesülete (SVE), azzal a kezdeményezéssel, hogy létesítsünk együtt egy kis pihenőparkot a Disznó-forrás melletti "senkiföldjén", ahol pihenésre és akár sportolásra is nyílik lehetőség. A munka megszervezésének dandárját az SVE vállalta magára, a lebonyolításba pedig Egyesületünkön kívül bekapcsolódott a Nagycsaládosok Solymári Egyesülete (NASOE) is.

Első körben közösen kitisztítottuk a forrás és a belőle kifolyó csermely medrét, illetve a forrásszobor környékét, bozótot irtottunk, virágokat ültettünk és egy hangulatos pihenőhelyet alakítottunk ki a völgyben, majd második lépésként sikerült megvalósítani a vállalkozók egyesülete által elképzelt kispályás focipályát is, amelyen tavaly már egy miniatűr bajnokság is zajlott, négy környékbeli település gyerekfocistáinak részvételével. Az aprólékos gonddal füvesített pálya "lelátójára" és a forrás mellé hangulatos fapadok kerültek, majd a folytatásban teljesen ki lett kövezve a forrásmedence partja, sőt a vállalkozók gondoskodtak egy kerti illemhely és egy rácsos szemétgyűjtő kihelyezéséről, és vállalták ezek rendszeres fertőtlenítését, illetve ürítését is.

A mostani, április 25-i területrendezési akciónknak az egyik fő célja az volt - a tél nyomainak eltüntetésén felül -, hogy megkezdjük egy majdani játszótér kialakítását, amire a terület adottságai igazán jó lehetőséget kínálnak. Ehhez nagy területen lekaszáltuk a gazt, bozótot irtottunk, eltakarítottuk az itt talált - nyilvánvalóan illegálisan ide került - állatcsontokat, és nagycsaládos segítőink fáradságos munkájával kiképeztünk egy lejtős alapot is, egy később kihelyezendő csúszda számára. A terület szépítéséből ezúttal is kivették a részüket mindhárom egyesület aktivistái, többen családtagjaikkal, gyermekeikkel együtt, amiért köszönet illet minden résztvevőt.

Közös erőfeszítéseink révén annyit már biztosan elértünk, hogy a Disznó-forrás környéke alkalmassá vált arra, hogy bárki kellemesen tölthessen el ott, a tavaszi erdőben piknikezve néhány órát: erre - számunkra is váratlan módon - egyesületünk egyik tagja szolgáltatott példát még ugyanaznap délután, családjával ugyanis épp ide szervezték meg kisfiuk születésnapi zsúrját, méghozzá az érintett saját kérésére. smile hangulatjel Bízunk benne, hogy jól érezték magukat, és ugyanezt kívánjuk mindenkinek, aki a közeljövőben felkeresi majd a Disznó-forrás környékét. A terület szépítése természetesen a következő hónapokban tovább folytatódik majd.

(Fotók: Sz.B., H.A., SZ.K.)


 

Hozzászólás

Név:
E-mail:
Ellenörző:: Kérjük, másolja be ebbe a mezőbe a képen látható kódot!
Kérjük, másolja be ebbe a mezőbe a képen látható kódot!
Szöveg:

Terebessy L.Föld
2017-06-30 11:38:28
Nincs feltüntetve : alkotó, elhelyezés éve?