Budapesten születtem, több generációs mérnök családban. Családomról talán annyi lehet érdekes, hogy apai ágon Móra Ferenccel és családjával ápolunk egyfajta sajátos rokoni viszonyt, az anyai ágon pedig Bessenyei György XVIII. századi testőr-költővel tartunk rokonságot. Apai nagyapám vegyészmérnökként a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tanítványa, majd az 1950-es években az akkori, koholt geológusperek egyik, hosszú időn át ítélet nélkül fogva tartott (végül minden vád alól felmentett) vádlottja volt. Idősebb korában remek humorral és rendkívüli humanitással tartotta össze a családot: ő az egyik példaképem. Szüleim mindketten építőmérnökök - a húgom is hellyel-közzel őket követte, belsőépítész lett -, apám két éve Széchenyi-díjat kapott, ami a legmagasabb hazai kitüntetések egyike.

Engem gimnazista koromban a biológia érdekelt leginkább, nagyon sokáig madarászkodtam is, végül a Kertészeti Egyetemen kötöttem ki, ott szereztem az első diplomámat. Egyébként már öt éves korom óta a solymári lakótelepen élünk - azóta kisebb folytonossági hiányoktól eltekintve itt élek én magam is -, miután azonban szüleim a városban dolgoztak és a nagyszüleink is ott éltek, kézenfekvő volt, hogy óvodába, iskolába is oda járjunk. Ennek következtében a solymáriak közül pont a saját kortársaimat ma is alig ismerem.

- Mikor kezdtél újságírással foglalkozni? Milyen indíttatásból?

Gyerekként is voltak már grafomán hajlamaim, és gyakran mondták, hogy jól fogalmazok. Általános iskolában több humoros novellát írtam, az egyik szerzője voltam egy vicces kis színdarabnak is, amit elő is adtunk az iskolában. Gimnáziumban is bekerültem egy időre a sulilap szerkesztőségébe, egyetemen pedig hallgatói önkormányzati képviselőként kellett időnként írnom ezt-azt az egyetem heti hírlevelébe. Többször próbáltam a madarásztáborokról is irodalmi igényességű krónikákat írni, és akik olvasták azokat, további írásra, továbblépésre bátorítottak. Az egyik legerősebb ösztönzést egy filmdramaturg-írónőtől: Móra Ferenc dédunokájától kaptam.

Diplomázás után úgy alakult, hogy nem igazán tudtam elhelyezkedni; végül ismeretség révén egy lakberendezési luxuscikkeket forgalmazó családi vállalkozáshoz kerültem. Itt sok jó ötletemnek látták hasznát vevőtájékoztatók, megrendelőlapok, árajánlatok készítésével kapcsolatban, ami igen lelkesítően hatott rám. Ezen felbátorodva az 1998-as választások előtt azt gondoltam, hogy talán Solymárnak is sokat tudnék segíteni a helyi vonatkozású ötleteimmel. Hamar bekerültem egy olyan, jórészt értelmiségiekből álló körbe, ahol szervezkedni kezdtek az akkori polgármester megbuktatására, és amikor több év előkészítés után megjelent az első "ellenzéki" újság (hiszen a Hírmondó abban az időben, látszólag nagyon egy platformon állt a polgármesterrel), annak már az alapítói között ott szerepelhettem, legfiatalabb szerkesztőségi tagként.

Mindehhez azonban még valami kellett: a 2001. szeptember 11-i terrortámadás - ha az nem történik meg, akkor könnyen lehet, hogy még a fenti előzmények mellett sem lett volna belőlem újságíró. Ebben az időszakban ugyanis borzasztóan megugrott hazánkban is a lakosság külföldi hírek iránti étvágya, ezért nagyon megnőtt az igény az angol fordítók iránt is. Arra már nem emlékszem, pontosan hogy történt, de ebben az időszakban néhány hónapon, talán fél éven keresztül rendszeresen jelenhettek meg cikkfordításaim több weboldalon, sőt nyomtatásban is, a Demokratában. Ezeknek köszönhetően egy időre bekerültem ez utóbbi lap szerkesztőségébe, és néhány saját cikkem is megjelent ott, tovább bátorítva a pályán történő előrehaladásban.

- Ha sorra vesszük az általad szerkesztett solymári újságokat, akkor meg kell említenünk elsőként a Sólyomszemet, aminek szerkesztői munkatársa voltál, ha jól tudom. A második volt a Szólj Már!, majd a Fix Pont jelent meg, végül a Solymári Magazin. Mennyire érezted-érzed sikeresnek ezeket a lapokat?

Valóban ezeknél a lapoknál mind dolgoztam, hozzátéve, hogy elvétve még a Hírmondóban is találkozhattak az olvasók egy-két írásommal. Ami a sikerességet illeti, nehéz rá úgy válaszolni, hogy nem tisztázzuk, kinek a szempontjából akarjuk vizsgálni a sikerességet. Az többé-kevésbé látható volt még az olvasók számára is, hogy a korábbi lapok mindegyikénél állt némi politikai motiváció a háttérben - nem a szerkesztőség, hanem a kiadó részéről -, tehát azok szempontjából, akik pénzelték az adott lapot, a sikeresség leginkább abban mutatkozhatott meg, hogy bekerültek-e a képviselő-testületbe azok, akiket ők favorizáltak. Gazdasági szempontból nyilván az eladási számok jelölik ki a sikeresség mércéjét, szakmai szempontból pedig az olvasói fogadtatás, a visszhang és az újságok vagy legalábbis az egyes cikkek utóélete. Engem mindig is ez utóbbi izgatott a legjobban, és ebből a szempontból elégedett lehetek: gyakran viszontlátom a cikkeimet helytörténeti kiállításokon, az interneten vagy más szerzők hivatkozásaiban.

- Melyik lap miért szűnt meg?

Említettem az előbb ezen lapok kapcsán a kiadás (helyi) politikai motivációit - azt hiszem, többé-kevésbé mindegyik korábbi lap ezzel összefüggésben szűnt meg. Lefutott az önkormányzati választás, olyan eredménnyel, amilyennel - onnantól fogva azoknak, akik addig finanszírozták az adott lap kiadását, már nem volt annyira fontos, hogy ezt tovább folytassák. Ez nyilván a helyzet erős leegyszerűsítése, mindhárom lap megszűnésekor összetettebb tényezők játszottak szerepet, de azokba én nem is mindig láttam bele - és ha egészen őszinte akarok lenni, szerintem jobb is volt nekem így. Mindenesetre a Sólyomszem, a Szólj Már és a FixPont is az éppen aktuális önkormányzati választást követő fél éven belül húzta le a rolót.
A Solymári Magazin megszüntetéséről tavaly decemberben zárt ülésen határozott a képviselő-testület, így csak részinformációim vannak a lehetséges okokról - azt hiszem, leginkább gazdaságossági szempontok voltak a döntőek.

- Miért ez a gyakori névváltoztatás? Vagy esetleg nem csak nevükben különböztek az említett újságok egymástól, hanem tartalmukat tekintve is?

Részint a tartalmukban is különböztek, részint abban, hogy kik hozták létre és kik tartották fent. A korszakhatároknál mindig változott kicsit az újságot fenntartók, illetve a szerkesztésben részt vevők köre is, új név pedig nyilván azért kellett, hogy a változás egyértelműbb legyen. A Sólyomszem például, előttem nem teljesen ismert, sőt számomra azóta sem tisztázott okból belefutott egy olyan szakmai hibába, aminek per lett a vége, ráadásul még a polgármesterváltás sem sikerült, ami a kiadók egyik célja volt. Mindezek miatt valószínűleg sokakban rossz csengése lett a Sólyomszem névnek, ezért 2003-ban, a lap újraszervezésekor kézenfekvő lehetett, hogy más legyen az új újság címe.

A következő korszakhatárnál, 2006-2007-ben talán még nagyobb volt a váltás: a kiadói-fenntartói kört és a szerkesztői közösséget illetően is nagy átalakulás - pontosabban jelentős fiatalítás - zajlott. Szinte én maradtam az egyetlen, aki a korábbi és az új lap készítésében is részt vett, és a lap irányvonalát is fiatalosabbra próbáltuk "belőni", ezért a címváltással is igyekeztünk utalni erre a fiatalításra. A Solymári Magazin pedig - úgy gondolom - azért jelent meg ismét új címen, mert az önkormányzat méltányolta a FixPontos szerkesztőség munkáját, és lehetőséget adott nekünk arra, hogy egy önkormányzati fenntartású lapnál folytathassuk a munkánkat, de sokkal "tisztább" ügy volt egy új, önkormányzati lap alapítása, mint egy korábbi magánlap átvétele. Tartalmilag egyébként - legalábbis ami az általam jegyzett anyagokat, cikkeket illeti - nem voltak annyira különbözőek ezek az újságok.

- Miben rejlik egy havilap sikerének titka?

Jó kérdés, ezt most is folyamatosan kutatjuk. Minél több érdekes téma kell hozzá, színvonalas, élvezetes, közérthető feldolgozásban, figyelemfelkeltő címlappal, és még mondhatnék ilyen szempontokat. De ez mind csak elmélet, a gyakorlat pedig sok meglepetést hozhat. Nemegyszer megtörtént, hogy egy-egy olyan lapszámunk, amiknél az egész szerkesztőségi csapat nagyon odatette magát, a címlap is szuperül sikerült, sőt még a képriportjainkra is büszkék voltunk, csak gyenge-közepes fogyást produkált, miközben olyan lapszámaink hoztak kimagasló bevételt, amikben semmi igazán kiemelkedő nem volt.

- Ezeken kívül más újságokat is szerkesztettél/szerkesztesz?

A Magyar Demokratás tevékenységemmel sikerült elérnem, hogy saját (helytörténeti) rovatot kaptam a Terézváros című lapnál - ahol ugyancsak megjelenhetett néhány egyéb, rovaton kívüli cikkem is -, 2003-ben hírszerkesztője lettem egy bűnügyi hírügynökségnek, és ez utóbbinak köszönhetően éveken keresztül sokat kellett dolgoznom egy kis hadiipari folyóirat szerkesztésében is. Egyszer - kényszerűségből - még az is előfordult, hogy én csináltam egy interjút a Pilis TV számára, és hatodik éve én szerkesztem a Pilisszentivánon megjelenő Szentiváni Újságot is - ez ugyancsak havi megjelenésű, terjedelmileg körülbelül a Solymári Hírmondóval összemérhető helyi lap.

- Mit szeretnél nyújtani az olvasók számára az általad szerkesztett lapokon keresztül?

Talán azt mondhatnám, hogy minél több információt, a minél kevesebb pletyka - pláne rosszhiszemű pletyka - helyett, és szeretném elősegíteni, hogy erősödjenek a közösségek, minél több emberi kapcsolat jöhessen létre, legalább itt helyben. Próbálom ezen felül felkelteni az érdeklődést a múltunkban, a helytörténetben rejlő érdekességek iránt is - a Solymári Magazin szerkesztőségi stábja ebben különösen erős volt -, már csak azért is, mert minél mélyebben ásom bele magam ilyen témákba, annál jobban látom, hogy az olyan kijelentések, mint például hogy "csak a múltunk ismerete révén érthetjük meg a jelent", egyáltalán nem közhelyek, hanem valóban sok igazságot tartalmaznak.

- Ha van még valami, amit fontosnak tartasz elmondani, örömmel vesszük.

Ha már ennyi szó esett rólam, akkor szeretnék egy pár szóban köszönetet mondani azoknak is, akik nélkül mindezt nem mondhattam volna el. Csapó Idának és Miró Kiss Idának, akiknek az első komolyabb netes, valamint Lovas Istvánnak és Bencsik Andrásnak, akinek a Demokratás fordítási munkáimat köszönhettem. A Sólyomszem és a Szólj Már főszerkesztőinek, Frang Gizellának és Bayer Zsoltnak, akik gyakorlatilag korlátlan bizalommal voltak a munkáim iránt. Aztán annak a nagyon klassz, jól összetartó, és 6-7 éven szinte változatlan összetételben dolgozó szerkesztőségi csapatnak, amely egészen mostanáig stabil háttérbázist adott a munkámhoz; az említett lapok mindenkori fenntartóinak; végül pedig az olvasóknak, akik hétről hétre megerősítettek abban, hogy van értelme annak, amit csinálok.

- András! Köszönjük, hogy válaszoltál a kérdéseinkre és nagyon sok sikert kívánunk a továbbiakban!

- Solymári Szemmel -